A hétvége, különösen ősszel, arról szól, hogy bekuckózzak a lakás számomra legkedvesebb részébe, a fotelbe a könyvespolc elé, egy nagy bögre, forró teával és belevessem magam az épp aktuális szerzeményeim egyikébe. Az irodalom gyerekkorom óta része az életemnek, és tulajdonképpen ez nem is változott, annak ellenére, hogy az iskolai kötelező olvasmányok nem mindegyike ragadott magával. Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet fordítok a kortárs hazai szerzők műveire, hihetetlen, hogy mennyi jó írás születik. A közösségi médiának ebben nagy szerepe van, hiszen sokkal közelebb kerülnek egy-egy bejegyzés révén az olvasókhoz. Én is ezeknek a posztoknak köszönhetem, hogy a magyar írók, költők írásai eljutnak hozzám.
Pénteken munka után betértem a legközelebbi könyvesboltba, és szokás szerint a leárazott könyvek irányába indultam el. A bolt bal hátsó sarkába menet azonban észrevettem egy borítót, „A rókák esküvője” című kötetét, ami azonnal magával ragadott. Alapvetően szépirodalmi regényeket, drámákat szoktam olvasni, és méltánytalanul elhanyagolom a versesköteteket. Gondoltam, itt a megfelelő alkalom, hiszen a kötetbe belelapozva néhány sor után abszolút magaménak éreztem a sorait. Simon Mártonról korábban nem hallottam, azonban a fülszövegen olvasható volt, hogy ez már a harmadik kötete. Egyből tovább is mentem a versesköteteket tartalmazó polc mellé, hogy megkeressem a másik két kötetet. Szerencsém is volt, mert mindből volt példány a polcon így gyorsan a kosaramba is tettem őket és azonnal a pénztár felé vettem az irányt.
Alig vártam, hogy a szombat délelőttöm azzal teljen, hogy a köteteken végigrágjam magam. De tipikusan, amikor az ember lánya nagyon rákészül valamire, akkor jön közbe valami, ami az eltervezett dolgait gyorsan dugába is dönti. Természetesen, mondanom sem kell, velem is ez történt. Viszonylag kicsi lakásban élünk a párommal, és a nappali a közös tér. Itt van berendezve egy olvasósarok, egy dolgozósarok, de a tévé is itt van, néha még a fregoli is. Ez alapvetően nem is szokott problémát okozni, hiszen figyelünk egymás igényeire.
Most azonban valahogy megborult a hétvégi rend, amikor Gábor a nagypapájával telefonált. A hívás ugyanis egy ponton kihangosításra került, én pedig csak azt hallom, hogy „Várjál, Papa, bekapcsolom én is a gépem és együtt megnézzük!”. Ekkor tudtam, hogy ez megint egy hosszabb beszélgetés lesz, hiszen ugyan Gábor nagypapája a legcukibb idős bácsi, akit ismerek, de az informatikai dolgokhoz egyáltalán nem ért, és százszor kell neki elmagyarázni hova is kell éppen kattintani. Gábor persze ezt türelemmel és szeretettel teszi, és tulajdonképpen engem sem zavar, csak ilyenkor másra már én sem nagyon tudok koncentrálni, ezért sokszor én is bekapcsolódom a konferenciabeszélgetésbe.
Most csak fél füllel figyelek a beszélgetésükre, a Media Markt nevét említették épp. Úgy tűnik, hogy Nagypapa megfogadta a tanácsunkat a porszívó vásárlását illetően és az akcioleso.hu weboldalon próbál elnavigálni. Pár napja elromlott a porszívójuk, és javasoltuk neki, hogy az interneten nézze meg az Akcióleső oldalon a Media Markt akciós újságját. Gábor ugyan elküldte e-mailben a linket neki, de úgy látszik, hogy történt valami félreértés. Nagypapa az oldalra oda is talált, de elkattintott valahova, ezért kell neki a telefonos segítség, hallom is, ahogyan Gábor az akciós újság elérési útvonalát magyarázza: MEDIA MARKT Akciós Újság -> Új Akciók -> AKCIÓLESŐ
Megismétli még párszor, egyre lassabban és kis szünetet tartva a menüpontok között, majd egyszercsak hallom Nagypapa hangját, hogy „Jaj, Gáborkám, köszönöm szépen, mi is lenne velem nélküled. Olyan jó, hogy te értesz az internethez! De nézd csak az újságot!”. És ecseteli, hogy milyen akciós áron van a televízió, ami szerinte nekünk nagyon jó választás lenne a hálószobába. Ha az nem is, akkor a kávéfőzőt igazán megnézhetnénk, mert az ajándék ezen az áron. Gábor próbál finoman kimenteni minket, hiszen mindenünk megvan, és most igazán nem szeretnénk semmilyen háztartási eszközre költeni, amennyiben nem elengedhetetlen. Nagypapa aztán feladja, de hozzáteszi, hogy néha nézzünk ide azért fel, mert igazán kiváló akciók vannak az oldalon, és nem csak ám havi rendszerességgel, hanem vannak úgynevezett villámakciók is, amik csak 1-2 napig érvényesek.
Hallok még egy „Jaj, Gáborkám!”-ot, és akkor tudom, hogy kezdődik újra az egész. Már fejből tudom én is a weboldal felületét. A címsorba az akcioleso.hu webhelyet kell bepötyögni, majd elnagiválni az alábbiak szerint: MEDIA MARKT Akciós Újság -> Új Akciók -> AKCIÓLESŐ
Ez is lassan olyan lesz, mint a szorzótábla. Álmomból felkelve is el tudok bárkit vakon kalauzolni az Akcióleső oldalán. Ki gondolta volna, hogy hova vezetnek ezek a családi telefonbeszélgetések.
Mosolyogva hallgatom amikor már néhány másodperc múlva újra biztonságban barangol a böngészőben Nagypapa, hogy micsoda szakértő lett hirtelen. Ezzel én inkább ki is vonulok a konyhába még egy csésze teát készíteni, és hagyom a férfiakat a Media Markt akcióiról diskurálni.