Az iskolában mindenki találkozik a magyar irodalom több, nagy alakjával is. Talán ez az az élmény, ami alapból meghatározza az élményünket velük kapcsolatban. És ez az élmény általában sajnos nem pozitív. Később pedig nagyon nehéz átlépni az előítéleteinket és úgy olvasni ezeket a könyveket, hogy ne rögtön az jusson eszünkbe, hogy mennyi felelést és dolgozatot kellett túlélnünk velük kapcsolatban.
Nekem is sok idő kellett, mire újra, saját szándékomból a kezembe vettem egy magyar író könyvét. Viszont nagyon nem bántam meg, hogy így döntöttem. Rájöttem, hogy hihetetlen értékes és érdekes dolgoktól fosztottam meg magamat simán csak az előítéleteim miatt. De arra is rádöbbentem, hogy mégis mi az, ami igazán el tudja tántorítani az embereket attól, hogy élvezzék ezeket a könyveket.
Bármennyire is hasonló az emberi élmény, függetlenül attól, hogy melyik évszázadban járunk, de mégis sajnos a preferenciák változnak. Vegyük csak példának azt, hogy a régi könyvekben sokszor milyen sok tájleírás van. Ez annak köszönhető, hogy ekkor még körülbelül ez volt az egyetlen módja a festményeken kívül annak, hogy az embereknek ismeretlen tájakat mutassanak be. Nekünk lehet, hogy ezek unalmasak, mivel elég csak az interneten rákeresnünk és máris láthatunk képeket Alaszkáról. De az akkori embereknek ez egy felfoghatatlan élmény volt, amivel új dolgokat fedezhettek fel.
Nincs ez másképp a nyelvezettel sem. Az irodalomtanárok például nem tudom, hogy miért nem foglalkoznak többet a régi könyvek és regények ezen aspektusával. Ugyanis lehet, hogy el tudjuk olvasni a szöveget, de az nem biztos, hogy értékelni is fogjuk a cikornyás mondatokat. Én is sokkal jobban szeretem a mostani, letisztult, hétköznapibb irodalmi stílust, éppen ezért sokszor nehéz komolyan vennem egy túl drámai jelenetet egy romantika kori regényben.
Ha azonban beleképzeljük magunkat a kor embereinek a helyébe, akkor egy kicsit mi is kiláthatunk a mindennapos, megszokott dolgokból. Lehet, hogy egy csomó mindent tanulhatunk magunkról is a magyar szerzőkön keresztül.
Én egyébként úgy gondolom, hogy az egész élet egy hosszú, tanulási folyamat, ahol kicsi és nagy dolgokat egyaránt felfedezhetünk. Én sem gondoltam volna, hogy ennyivel egyszerűbbé fogja tenni az életemet az, hogy rátaláltam a Magnolion nevű oldalra. Alapból szerettem volna az egyik legjobb barátomnak valami születésnapi ajándékot szerezni. Az egyedi póló nyomtatás tűnt a legjobb ötletnek, azzal a bökkenővel, hogy nem találtam egy olyan helyet sem, ahol igazán tetszettek volna azok a minták, amiket kínáltak.
Szerencsére az egyik ismerősöm már korábban vásárolt a Magnolion oldaláról, úgyhogy rögtön be is ajánlotta nekem. Azt mondta, hogy itt szinte biztos, hogy olyan mintákat fogok találni, amikhez hasonlót korábban még nem láttam. Ebben erősen kételkedtem, de azért adtam neki egy esélyt. Ekkor még nem is gondoltam volna, hogy mekkora pozitív csalódás lesz az, amit a Magnolion oldalán tapasztalni fogok.
Már csak annak kapcsán is, hogy mennyire pozitívak voltak az első benyomások, mikor felléptem az oldalra. Én alapból kifejezetten utálok ruhákat vásárolni. Férfiként szerintem ezt mások is átérzik. Egyszerűen csak nem szeretem azt, hogy mindig olyan limitált a férfirészleg, ahogy azt sem, hogy az embernek úgy kell keresnie a ruháját, mintha valami kincs után kutatna. A Magnolion oldalán azonban ezek közül egyik negatív élményt sem kell majd átélnünk.
Mivel az oldal rendkívül jól van kialakítva. Tehát, a kezdőlapra fellépve rögtön látni fogjuk azt, hogy milyen választékkal rendelkeznek, ahogy azt is, hogy miért is annyira más náluk az egyedi póló nyomtatás. Elsősorban azért, mert az itt található minták mesterséges intelligencia segítségével vannak legyártva. Ez pedig azt eredményezi, hogy az ő pólóik tényleg olyanok, amiket máshol nem látna az ember. Felejtsük el azokat az elcsépelt feliratokat és favicceket, amiket megszokhattunk más pólós boltokban. Itt az ember tényleg egy nagyon különleges ruhadarabot szerezhet be magának, ráadásul egész kedvező áron a designer termékekhez képest.
Mint már mondtam, a kezdőlapon egy általános képet tudunk alkotni arról, hogy mégis milyen választékkal rendelkeznek. Ez a kevert lista kiváló lehet arra, ha az ember csak ötleteket akar gyűjteni, de abban is sokat segíthet, hogy spóroljunk. Mivel általában itt szokták feltüntetni azokat a termékeket is, amik éppen le vannak árazva. Úgyhogy mindig érdemes legalább pár hetente felnézni az oldalra, hátha találunk valami új ajánlatot.
Ha azonban csak így tudnánk keresgélni a pólók között, akkor az élmény nem lenne sokkal másabb, mint amit már említettem a sima boltok kapcsán. Megnyugodhatunk azonban, mivel az oldalon szépen kategóriákra vannak szedve a különböző pólók. Tehát, ha mondjuk az ismerősünkről tudjuk, hogy nagyon szereti a zenét, akkor elég csak rákattintani az ehhez tartozó feliratra és máris meg fogunk kapni mindent, ami ehhez tartozik.
Ezután sem fogunk elveszni a nagy választékban, pedig tényleg rengeteg pólót lehet kapni náluk. Megtörténhet, hogy egy kategóriában akár több ezer minta is szerepelni fog. Viszont ezen belül is használhatunk szűrőket és a különböző rendezési elvekkel azt is személyre szabhatjuk, hogy milyen sorrendben jelenjenek meg a pólók. Így pedig a vásárlás ideje elképesztő módon lerövidül ahhoz képest, amit egy sima boltban szokhattunk meg.
Ráadásul attól sem kell félnünk, hogy ha végre megtaláltuk az ideális terméket, akkor esetleg nem lesz a mi méretünkben. Az online webshop jelleg miatt ugyanis mindig ki tudjuk választani azt a számot, ami a leginkább illik hozzánk. Így pedig az egyedi póló nyomtatás kapcsán tényleg nem fog kelleni majd semmilyen kompromisszumot kötnünk.
Ez nagyon tetszett nekem, viszont annak is nagyon örültem, hogy az egyedi minták mellett tényleg nem olyan vészesek az árak sem. Persze ilyenkor sokan azt szokták felhozni, hogy majd úgyis fizetnünk kell szállítási díjat és azon visszajön a különbség. Én azonban ilyen egyedi pólóknál még soha nem láttam azt, hogy ilyen árakon mennének. Éppen ezért nem is nagyon stresszeltem azon, hogy fizetni kell a kiszállításért.
Főleg azért, mert így az időmmel is tudtam egy csomót spórolni. Hiszen végre nem kell majd külön elmennem a helyi ruhaboltba. Kényelmesen ki tudom választani azt a pólót, amiről a leginkább azt érzem, hogy illene a barátomhoz. Ha pedig végre megtaláltuk az ideális terméket, akkor kezdődhet a rendelés folyamata.
Megnyugtatlak titeket, ettől sem kell túlságosan tartani. Mivel nagyon egyszerűen végigvezet minket az oldal az összes lépésen. Tehát, meg kell adnunk majd a szállítási adatainkat, majd ki kell választanunk azt, hogy miként szeretnénk fizetni. Ha ezekkel készen vagyunk, akkor már nem kell semmi mást tennünk, mint hátradőlni és várni, hogy pár nap múlva meg is jöjjön hozzánk az egyedi póló.
