Nem vagyok irodalomtörténész, csak egy kíváncsi olvasó, aki szeret néha elmerülni a különféle legendák és kultúrtörténeti érdekességek világában, és néha írok is. Így futottam bele a Balaton nevébe is, ami több helyen felbukkan a magyar irodalomban – főleg mint különleges, félig misztikus utalás.
A Balatont általában egyfajta mitikus tájegységként emlegetik, olyan helyszínként, ami egyszerre valós és mégis bizonytalan eredetű. Több szerző – például néhány 19. századi költő – hivatkozott rá úgy, mint egy szimbolikus térre, ahol a hétköznapi valóság és az emberi lélek belső világa találkozik. Engem leginkább az fogott meg benne, hogy nem egy konkrét, kézzelfogható hely, hanem egyfajta hangulat vagy gondolati tér, amit mindenki kicsit másként képzel el.
A magyar irodalom gyakran szeret támaszkodni legendákra, misztikus alakokra és helyekre, és úgy tűnik, a Balaton pontosan illeszkedik ebbe a hagyományba. Nem feltétlenül a legismertebb motívum, de amikor felbukkan, mindig van mögötte valami sejtelmes, költői réteg, amit érdemes felfedezni.
Lehet, hogy sosem fogom teljesen megfejteni, mi is a Balaton valójában – de talán épp ez benne a szép. Minden nyáron, amikor eljön a szabadság ideje, a Balatonhoz már menekülök újabban. Itt, a nádasok mögött, egy apró faházban szoktam írni. De idén más volt. Nem tollat vettem először a kezembe, hanem egy ásót. A telek, amin a kis nyaralónk állt, amit örököltem (addig keveset foglalkoztam vele, de újabban a mániám lett) megsüllyedt – a partot elmosta a víz, a régi alapok pedig instabillá váltak. Itt kezdődött az én kalandom a földmunka balaton világával.
Egész életemben a szavakkal dolgoztam, de így már a földdel kellett. Ahogy néztem, hogyan dolgoznak a munkagépek, rájöttem, hogy ez is művészet – csak más eszközökkel. Az egyik gép a tereprendezést végezte, a másik a talajcserét, míg a háttérben egy billenőplatós teherautó hordta az anyagot. Azt éreztem, mintha egy irodalmi mű bontakozna ki előttem – minden mozdulat, minden kavics a helyére kerül. Nem tudtam, hogy a gépi földmunka ennyire precíz és szervezett munka.
Azt hittem, a földmunka egyszerűen csak ásás és földmozgatás. De amikor a szakemberek elmagyarázták, hogy van lavírsík-szedés, rézsűkészítés, és még pincetömb-kiemelés is, lenyűgözött a részletesség. Minden mozdulat mögött mérnöki pontosság és évtizedes tapasztalat volt. A Pannon-Fuvar 2000 Kft. csapata olyan természetességgel mozgott a terepen, mint egy jól begyakorolt színdarab szereplői. A tehergépjárművek szinte táncoltak a helyszínen, a hídmérleg pontosan mérte a súlyokat, a földrostálás pedig mintha új életet adott volna a talajnak.
Amikor esténként leültem a Balaton partján, és néztem, ahogy a nap lebukik a víz mögött, eszembe jutott: az irodalom is ilyen. A szavak a föld, a szerkezet az alap, és minden történet egy építkezés. A betondarálás és a bérrostálás ugyanúgy a múlt elemeit hasznosítja újra, mint ahogy egy író a régi emlékeit. A halastóásás és az úttükörkészítés pedig a jövőt építi – ugyanúgy, ahogy egy jó könyv új gondolatokat ültet el az emberben.
Ma már, amikor a házam stabilan áll, és a kertben újra nő a fű, hálával gondolok vissza erre az időszakra. Rájöttem, hogy a „földmunka balaton” nem csupán technikai feladat – ez a föld és az ember közötti kapcsolat egyik legőszintébb formája. Mint az irodalom: mély, rétegzett, és ha jól csinálják, maradandó.
Azóta a tollam mellett ott áll a kedvenc munkagépemről készült fotó is az íróasztalomon. Mert egy dolog közös bennünk – mindketten abból építünk, ami már megvolt, hogy valami jobbat, szebbet hagyjunk magunk után.