Borvirágos orrú fiatal íróval találkoztam az író-olvasó klubban

Én voltam a könyvmoly az osztályban

Világéletemben könyvmoly és irodalmár voltam. Már középiskolában imádtam olvasni, valósággal faltam a könyveket. A tanáraim kedvesen ugyan, de rendre viccelődtek is ezen, mindig megmosolyogták, ha könyvvel a kezemben láttak. Merthogy ez voltam én: a lány könyvvel. Nem sok barátom volt, ezért a szünetben rendre regényeket olvastam, oda menekültem el az iskolai gúnyolódások elől. Szinte bármilyen témában képes voltam olvasni. Nagyon szerettem a klasszikus irodalmi műveket is, de szívesen olvastam fantasztikus, történelmi, vagy romantikus könyveket is. A Boleyn testvérek életéről szóló életrajzi mű különösen tetszett, de emellett nálam könnyen megfért a Twilight saga is , vagy akár a Harry Potter.

Később aztán a versek felé is nyitottam, az utolsó gimis években már rendre én jártam szavalóversenyekre az osztályból. Nagyon sok költőt megszerettem, különösen a XX. század irodalmi érdekelt igazán. Tóth Árpád, Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós voltak a kedvenc költőim. De Kosztolányi kellemes líricizmusa vagy Csáth Géza felkavaró írásmódja is nagy hatással voltak rám. Talán Kosztolányi és Csáth hatása ez, nem is tudom, de ez időtájt intenzíven elkezdett érdekelni az emberi psziché. Kifejezetten kerestem a mélylélektani fejtegetést tartalmazó olvasmányokat. Az Édes Annába például egyenesen beleborzongtam. Egy szó mint száz, az irodalom végigkísérte az életemet, és az egyetem alatt már a társak felé is sokkal inkább nyitottam ezáltal.

A borvirágos orrú fiatalember

Merthogy elkezdtem irodalmi eseményeken megjelenni és a hozzám hasonlókkal barátkozni. Nagyon sok kortárs író-olvasó találkozón részt vettem, sokszor olyan eseményeket is meghallgattam, ahol nem ismertem az írót. Ezek általában fiatal kortárs írók voltak, akikkel író-olvasó találkozókon lehetett összehaverkodni. Az egyik ilyen alkalommal feltűnt, hogy az egyik fiatal írónak furcsa az ábrázata. Helyes fiú lehetett volna egyébként, de az arcát az idős bácsikéhoz hasonló borvirágok kezdték el csúfítani. Ezen igen meglepődtem. Eddig csak az irodalomkönyvekben olvastam arról, hogy a már nem élő írók micsoda komoly lelki és testi problémákkal küzdöttek, és hogy ez hogyan hatott az írói létükre is. Meglepett mindezzel élőben szembesülni és ilyen közelről látni az alkoholizmus testi következményeit.

Merthogy szegény fiúnak ez lehetett az alapvető betegsége, abban biztos voltam. Sajnos magával a jelenséggel találkoztam már az egyik barátom révén. Ő ugyan nem művészember volt, mégis, az átlag problémái is megviselték annyira, hogy csak az alkoholban látta a kiutat. Rajta a Felépülők csapata segített, akikhez mi cipeltük el annak idején, amikor már egyértelműek voltak az alkoholizmus testi következményei. Úgy éreztük, hogy innen nincs más megoldás, csak a Felépülők. Szerencsére ahogy beléptünk, éreztük, hogy itt jó kezekben lesz a barátunk. A csapatban több olyan szakember is dolgozik, akik maguk is átestek ezen a betegségen. Így hiteles támaszaivá tudnak válni azoknak, akik hozzájuk fordulnak segítségért. Szerintem a mi ismerősünket is az ő szakmai tapasztalatuk és hitelességük győzte meg arról, hogy van értelme küzdeni az alkoholizmus ellen.

A Felépülők segítenek leküzdeni az alkoholizmust

Persze a Felépülők csapata, ahogyan arra a nevükből is következtetni lehet, a felépülésben, és nem a kigyógyulásban hisz. Hitvallásuk, hogy egy alkoholista beteg képes megtanulni kordában tartani a betegségét, de már sohasem lesz teljesen tiszta az élete, mint ahogyan annak előtte volt. Folyamatosan monitoroznia kell magát, és tudnia kell megálljt parancsolni magának, ha észreveszi magán a késztetést, hogy pohárhoz nyúljon. A mi ismerősünknek nagyon bevált a 28 napos terápiájuk, amit a gyönyörű, festői, nyugodt balatoni környezetben tölthetett. Ráadásul sikerült beszélnünk a hozzátartozókkal is, így végül el tudtuk intézni a számára, hogy a családja is vele lehessen ez alatt a 28 nap alatt.

Még a zsebemben lapult a névjegyük – egyszer csak azon kaptam magam, hogy ott szorongatom a kis papírfecnit a zsebemben. Vettem egy nagy levegőt és magabiztos léptekkel elindultam a borvirágos orrú fiú felé. Nem szóltam semmit, csak bemutatkoztam, és amíg kezet ráztunk, a tenyerébe nyomtam a cetlit. Aztán megfordultam és kisétáltam a teremből. Remélem, felkeresi a Felépülők csapatát, és ő is olyan szép felépülésen megy majd keresztül, mint a mi barátunk!